Megint Bécs. Ezúttal csak két nap, amiből másfél nap munka. Fura megint itt lenni. Kicsit olyan, mint volt, kicsit más. Az biztos, hogy hidegebb, mint amikor legutóbb találkoztunk, de nem zordabb.

Tettem egy nagy sétát, arra, ahol tudtam jól, hogy  mi van, de mégis érdekelt, és aztán egy olyan helyen kötöttem ki, ahol még sosem jártam. Nem is értem eddig hogy maradt ki a belváros kis utcás, macskaköves gyönyörű kis szelete, a Tiefer Graben - Wipplingerstraße - Tuchlaben - Herrengasse által határolt rész, közepén a Judenplatz, azaz "Zsidó tér", ahol a Holocaust emlékmű van. Hogy úgy mondjam, más mint otthon. Például sehol nem esik szó (a tér nevén kívül) zsidókról, cigányokról, vagy melegekről, csak osztrákokról. De van itt minden más is, templom, boltok, céhek, éttermek, kicsit olyan a hely, mintha Vác főterét megszoroznád az ötödik kerülettel, kivonva belőle a szemetet és a koszt, és hozzáadva néhány szerb koldust, és pont 0 db turistát, talán ez utóbbi betudható a nem túl kellemes időjárásnak (-4-6 °C és 10-15km/h szél), és annak, hogy eléggé holt szezon van, ami abból is látszik, hogy a Kärntner Straße-n csak egymillió (±10%) ember van ilyenkor.

A Campus meg olyan, mint amilyen volt. Csak az egyik fekete hajú recepciós lett szőke, amúgy minden változatlan. Kimondottan jól esett, hogy kedvesen, szeretettel üdvözöltek a "kollégák", akikkel két hónapot dolgoztam együtt. Mindenki mosolygott, többen hívtak ebédelni, kávézni, sőt még egy heti státusz meetingre is hívtak, amiken korábban részt vettem (na, arra nem megyek :-).

Holnap munka és megyek haza, és az is nagyon jó lesz.

Ráfordultunk az utolsó hétre itt Bécsben.

Most elkezdődik a búcsúzkodás. Persze Bécs marad, meg én is jövök majd még sokat, ahogy eddig, de most egy időszak biztosan véget ér.

Sok minden nem úgy alakult, ahogy terveztem, más dolgok meg még jobban is. Például ez a blog sem úgy sikerült, ahogy terveztem. Személyesnek nem elég személyes viszont diszkrétnek nem elég diszkrét. Sok történést nem írtam meg, mert a mögötte lévő motiváció már annyira privát, hogy nem akartam nyilvánosan kiírni ("Nem lehet mindent kiírni"). És más - itt nem megemlített dolgok - sem alakultak úgy, ahogy szerettem volna.

Viszont van ami még jobban is alakult. Például nem gondoltam, hogy ilyen könnyű lesz helytállni itt, ebben a Bábelben (by Tündi), de ez jól ment, és úgy érzem hasznos volt amit csináltam (ezt többek között abból is le tudom szűrni, hogy két új kolleginát is rám bíztak, hogy tanítsam őket), és sokat tanultam is.

Na, és mi is történt mostanában? Hát hol is kezdjem... Ez most itt is természetesen a céges karácsonyi partik időszaka. Ezek sem olyan bulik, amikről másnap az egész cég beszél. Itt sem ordított senki részegen a főnökével, és itt sem jött össze senki olyan kollégával, akinek felesége és gyerekei vannak, stb. Úgyhogy a "10 dolog, amit ne csinálj karácsonyi partin" című okos blogos jó tanácsokra itt sem volt szükség. Legalábbis az a kettő, amin voltam nem ilyen volt.

Az első egy nagy nemzetközi parti volt 40-50 ember, főleg a központból, de sokan jöttek az országokból is, Magyarországot képviselte talán a legnagyobb kontingens. Elmentünk egy itt divatos Heuriger-be, ami jó messze van a központtól, nekem 75 perc volt az út, és azt gondoltam, hogy el fogok késni, de mire odaértem, még a kontrolling vezető mondta a beszédet. Az udvaron. Úgyhogy nem sajnáltam a dolgot. Aztán kaja-pia, jövés-menés, otthoni és itteni kollégák stb. Jó volt, de azt nem tudom megszokni, hogy itt bent is lehet dohányozni az étteremben. Olyan büdös lett a ruhám, hogy azóta is ki van teregetve. Aztán 23:30-kor volt egy céges "bulibusz" ami a további bulizásra vágyó kollégákat bevitte a belvárosba. Ezzel én is bementem a Schwedenplatz-ig, és onnan mentem metróval haza, mivel itt még hajnali 1-ig is jár a metró. Velem jött a magyar különítmény egy része is, mert ők is a Campus könyékén laktak.

A másik egy kisebb forraltborozás és puncsozás volt a Belvederénél, amit eredetileg hétfőn tartottunk volna, de szerda lett. Ez a legszűkebb itteni csapattal volt:

A képen egy osztrákot rejtettünk el. Igen, ő az indiai lány. Egyébként van még itt négy román, egy ukrán egy bolgár, egy cseh, meg egy Bálint. És még hiányzik róla egy szerb és egy horvát. Multikulti. Itt kimondottan jó volt a hangulat, bár a hideg miatt korán hazamentünk.

Aztán munka, munka, munka. Amibe belekezdtem itt, azt lassan be is tudom fejezni, még egy kérdést kell tisztázni, jelesül, hogyan kell jelenteni, ha egy leánybank lízing és faktoring ügyletekkel kereskedik, de maga nem végez ilyen tevékenységet. Hát nem izgalmas?

Csütörtökön munkaszüneti nap volt, és otthon is szabit vettem ki, így volt itt egy szabadnapom. Ezt egy 4-5 órás sétával töltöttem, ami közben bementem egy használtruha boltba (ami itt annyira nem divat, mint otthon), és megvettem életem első motoros nadrágját. Ilyenem még sosem volt. És mivel most akciósak voltak a síruhák, és valaki azt hitte, hogy ez is az, 15€ volt az árcédulán. Azt hittem rosszul látok. A mellette lévő nadrágon azt írta, hogy motoros nadrág, az 159€ volt. Na, ez a szerencse.

Tegnap is egy nagyot sétáltam, mert egy kollégával megnéztük az ócskapiacot, ahol most rengetegen voltak. Nem tudom pontosan, de kb. 12-15km-t gyalogoltam. Ma meg lemostam a kocsit, amit összeszartak a galambok, és ha már autóban ültem elmentem a Prater-be sétálni egyet. Úgyhogy a kilométer nem hiányzik a lábamból, szerintem lesz is egy vízhólyag a jobb talpamon.

Most ilyenek vannak:

A legutóbbi hétvégét egyedül töltöttem itt Bécsben.

Szombaton kimentem a bécsi nagy "ócskapiacra". Azért tettem idézőjelbe, mert itt valóban a magyar cigányok guberált holmijaitól kezdve Walter Bosse szobrokig minden van. Több órán át sétálgattam itt. Maga a hely is elég jó, a Naschmarkt mögött van, így oda-vissza átsétáltam rajta. Voltam már korábban a Naschmarkt-on, nekem nem olyan nagy szám, bár kétség kívül érdekes.

De az ócskapiac az - a műfaj kedvelőinek - kiváló. Van itt minden: hagyaték, lomtalanítás, nippek, régiség, cd, ócska elektronikus cuccok, fényképezőgépek... Volt egy szép elektro-akusztikus basszusgitár is, ezen játszogattam egy kicsit (kesztyűben, állva), majd megkérdeztem, hogy mennyi: zveihundert. Aha, na akkor letettem. Egyébként megnéztem az eBay-en, és valóban, 100 és 350$ között árulják.

Így hát végül vettem egy vidám piros termoszt, amit félárra alkudtam 4€-ról 2-re. Es war ein Schnäppchen!

Másnap pedig kimentem a Donauinsel-re. Hát gyerekek... Na az valami. Fogd a Margitszigetet, a kutyák számát oszd el 100-al, vedd le a szemetet, és a nagyobb fákat, majd nyújtsd ki ezt 20(!) km hosszúra, és adjál hozzá gyaloghidakat, metrót, kávézókat, játszóteret, autópálya.minőségű aszfalt utakat, és az Uno City látványát.

Csodálatos volt, sétáltam 10km-t, és még visszamegyek ide, az biztos. Szerintem nyár elején lehet a legjobb, amikor még nem perzsel nagyon a nap, de már lehet fürdeni (a Dunában), és nyitva vannak a kocsmák. Na, ehhez kell a bicikli!

Megújult a blog.

Milyen hosszú egy óra? Mondjuk a munkaidő végén, 4-től 5-ig, mennyi fér bele? Én túl nagy dolgokra nem vállalkozom már ilyenkor. Úgyhogy tegnap délután 4-kor fogtam magam és eljöttem a melóból. Tehettem mindezt azért, mert egyrészt nagyon jól haladtam a munkával, másrészt a csapat nagyobbik fele off-site-on van, azaz egy kis alsó-ausztriai faluban csapatépítenek.

Szóval 4-kor leléptem, és 5:00-kor az Ernst Happel stadion parkolójában szálltam ki az autóból, talpig macinaciban. Ugyanis hiányzik a mozgás, és mivel nincs itt a bicikli, de a láb mindig kéznél van (Peterdi Pál, de én most Pálferitől hallottam), eldöntöttem, hogy kipróbálom a futást. Azt tudni kell, hogy a gimnáziumi testnevelés órák óta csak a busz után futottam, az egyetemen azért lettem sportlövő, mert az volt az egyetlen, amihez nem kellett futni (a sakkhoz is kellett).

Szóval bekezdtem egy laza 9km-el, aminek a 90%-át tényleg futottam, és egy kicsit sétáltam csak (de azt is gyorsan), közben karkörzés előre-hátra, stb. Szóval futottam egy jó nagyot a Praterben. Ekkorát. Hauptalle oda-vissza egyszer. Tündivel már közel ennyit egyszer sétáltunk a Praterben, ez a Google tanúsága szerint 1 óra 47 perc, nekem most kb. egy óra alatt volt meg. Igaz, hogy a végén a saját taknyomon csúszva értem el az autóig.

Tanulságok:

• kevesebb is elég lett volna,
• a futás nem az én sportom,
• tudok futni,
• nem kell úgy felöltözni

Az első kettő okán ma minden lépést meg kellett fontolni, és gondolni arra, hogy sem irányt változtatni, sem sebességet változtatni nem tudok hirtelen. Úgy általában hirtelen semmit sem tudok csinálni. A harmadik pontot azért gondolom úgy mert ma csak a combizmom volt olyan, mintha felrobbantották volna, de a bokám, a térdem, a csípőm, ízületek mind rendben voltak. A vastag pamutpulóvert meg legközelebb otthon hagyom.

Ha lesz legközelebb.

Érdekes napok.

Tegnap együtt ebédeltem egy UniCredites volt kollégámmal, aki most itt dolgozik Bécsben. Ez már önmagában is érdekesen, kissé összezavarja a síkokat. De ami még érdekesebb volt, az az, hogy aznap annyi magyar beszédet hallottam a folyosón, amennyit addig még sosem. Minden sarkon magyarul beszélt valaki, telefonon, vagy élőben, menve vagy állva. Eddig azt hittem, hogy nem sok magyar van itt, de úgy látszik tegnap mind elkísértek engem.

Ma pedig a konyhában egy amerikai kollégával beszélgettünk, akiről eddig nem is hallottam, pedig egy területen dolgozunk. Ő kifejtette, hogy most örül, hogy Ausztriában él, hosszabbítani fog a cégnél (határozott időre van itt), és hozza a családját is. De mindezt olyan határozottsággal, hogy tudtuk, hogy nem viccel. Az amerikai elnökválasztásról többet ne is beszéljünk.

Szóval ezzel a két "véletlennel" kapcsolatban idéznék egy híres "franciát":

"[...] I told you before, there is no escaping the nature of the universe. It is that nature that has again brought you to me.
Where some see coincidence, I see consequence.
Where others see chance, I see cost. [...]"

Aztán este még bent teázás közben filózgattam, és eszembe jutott, hogy lefotózom a "gyárat". Ezt:

A telefon nem adja olyan jól vissza. De a lényeg: volt hangyafarmod, vagy akváriumod? Az egy olyan mesterséges környezet, ahol te állítod a fényt, a hőmérsékletet, páratartalmat, melózol, és cserébe nézheted a történést, amibe a hangyák/halak nem szólhatnak bele, csak teszik a dolgukat, és kapnak tőled kaját.

Nos.

Ez egy "intelligens" épület. Ha süt a nap, lehúzza a rolót, ha hideg van, fűt, ha meleg van hűt, szabályozza a páratartalmat, és az embereknek ebbe nincs beleszólása. Tényleg. Nem mondhatod, hogy én inkább nézem a Belvedere-t a szembesütő nappal, mert az épület lehúzza a rolót, de ezen a rolón nincs kapcsoló. Így jártál. Cserébe viszont (közel) ingyen ehetsz a kantinban, és jöhetsz-mehetsz teheted a dolgod...

Mindig is szerettem volna olyan elmosódott esti képeket csinálni, ahol az autók lámpája csak egy fénycsóva. Múlt hét előtt kinéztem egy erre alkalmas helyet egy autópálya hídon, ami nincs olyan nagyon messze, és ma kimentem oda képeket készíteni.

Szóval fogadjátok szeretettel ennek a szakasznak a fotóit. Annyit előre leszögezek, hogy nem tudok fotózni, és a gépem sem kimondottan erre való. És szintén kérek mindenkit, hogy olyan dicsérő hozzászólásokat se írjon, amiknek nincs értelme.

Köszi.

Rég nem írtam, ez tény.

Tündi itt volt, és többnyire együtt töltöttünk pár napot, például megpróbáltunk bemenni a Parlamentbe a nyitott ajtók napjának másnapján (tag der offenen tür), amikor különböző intézményekbe be lehet menni ingyen tárlatvezetéssel. Hát, ez nem sikerült, mert akkora sor volt, hogy úgy döntöttünk, inkább majd kifizetjük az 5€/fő belépőt és bemegyünk máskor.

Aztán voltunk Eisenstadt-ban, vagy ahogy magyarul hívják, Kismartonban. Itt van egy szép nagy Eszterházy kastély, aminek csodálatos parkja van gloriett-el, tóval, erdővel, meg ami kell. És ez egy szép kis barokk főutcás városka, Haydn József házával, és "amerikai" hamburgerrel. Érdekes volt. Ez az egész terület Magyarország volt 1920 előtt, és ezért írtam, hogy Haydn József, mert a Kismartoni Dalárdakör 1896-os emléktáblája szerint, a ház egykori tulajdonosa márpedig József és passz. Mondanom sem kell, hogy ez a tábla szépen letisztítva virít a falon, nem úgy mint a Marosvásárhelyi Petőfi emléktábla (szintén magyar nyelvű), ami már be van süllyesztve egy épület falába. Na mindegy. Kismartont mindenkinek ajánlom.

Maga az út is szép volt, miután kigabalyodtunk Bécsből, kis kacskaringós vidéki utakon gurgulásztunk végig Eisenstadt-ba, és onnan vissza a pályára, végig a Fertő-tó (Neusiedler see) mentén. Egy helyen csodás kilátás is volt a tóra. A kocsi is szerette, 5%-al alacsonyabb volt a fogyasztása, mint a masszív autópályás menetekkor, bár akkor sem ment eddig 7,5 fölé. Éljen éljen, hurá.

Aztán egy hét munka otthon, adatküldés, miegymás, csak hogy tudjam, hogy mi a jó, vasárnap pedig vissza Bécsbe. Határ, sorbanállás, anyázás miegymás.

Itt meg nagyjából az folytatódik, ami eddig volt. Bár holnap lesz valami nagy tesztelős kick-off, amiből valószínűleg nekem is leesik valami munka, hát kíváncsian várom.

Tündi elültette a bogarat a fülembe, hogy itt van a híres-neves Wifa korcsolyamanufaktúra outlet boltja, és ha ügyes vagyok leeshet nekem is egy szép kori olcsón, mert már nem nagyon szeretem a tizenvalahány éve vett műanyag Roces-emet. Mondjuk ez új fejezetet nyitna a korcsolyázásban nekem is, mert nemcsak másik stílus, de ebben nem lehet túrni a műjégen csak úgy, mert úgy orra vágódsz a fűrészben az orrán, hogy csak na. Végülis nem vagyok már tiédzser, nem kell már ilyeneket csinálni.

Ja, és kitakarítottam az albit. Jó, ez túlzás, de porszívóztam és port töröltem, úgyhogy most szép tiszta minden. Ezzel euró százasokat spóroltam az Erste csoportnak. Nem hiába lettem a hónap dolgozója.